Üdv. Újra. Nem tudom, mit mondhatnék a jelenlegi állapotomról. Az éjjel nem aludtam és ezek még mindig itt vannak. EZEK. Bár, jobban belegondolva, az egész az én hibám. De engedd meg, hogy az elején kezdjem. Vagyis, valahol ott.
Sötét volt. A sötét úton is sötét volt. Mindenhol sötét volt. Ezt sokan frusztrálónak találják, de én kimondottan jól érzem magam a sötétben. Ott elkerülhetem mások kutakodó tekintetét. De azon az éjszakán a sötétségben túl sokan voltunk ahhoz, hogy mindenkit elrejtsen. Éppen az egyik ügyünkön dolgoztunk Ashleyvel és Eliottal. Drake a kommunikátorokon keresztül irányított minket. Wendigora vadásztunk az erdő mélyén. A wendigokról annyit érdemes tudni, hogy embert esznek és a tűz megöli őket. Kinézetre sokféle van belőlük, de gyakori az a fajta, amelyiknek fehéres szürke bőre van és üveges tekintete. Erre vadásztunk a sötétben. Ahol ő lát minket, de mi nem őt. Csodás ötlet. De valahogy nem érdekelt. Csak lépkedtem Eliot mögött, aki idegesen jobbra-balra kapkodta a fejét. Ő nem akart jönni. De csak ő volt a közelben, szóval nem volt választása. Ahogy az ő riadt mozdulatait néztem, elgondolkodtam magamon. Kívülről hogy nézek ki? Egy wendigo vadászat közben unott arccal és zsebre tett kézzel sétáltam egy puskát szorongató, pánikba esett srác mögött. Kicsit sem néztem ki bunkónak. De nem érdekelt. Fázott a kezem. Itt, kedves olvasó, benned is felmerülhet, mekkora egy tapló lehetek, igaz? Nos, ez nem zavar. Nem fogom megjátszani a félelmet a többiek kedvéért, hogy úgy lássák, érzem amit ők. De valójában, mint korábban már említettem, kiskorom óta nem érdekel semmi. De visszatérve. Éppen ilyen és hasonló dolgokról elmélkedtem, mikor meghallottam egy szokatlanul mély szuszogást a hátam mögött. Félrefésültem a hajam a szememből, hogy rendesen rá tudjak nézni Ashleyra. De amint megfordultam, megláttam mögöttünk a wendigot osonni. Ő is észrevett engem és hirtelen felénk kezdett rohanni, miközben sikolyhoz hasonló hangon üvöltött. Félreugrottunk az útjából és Eliot rálőtt. Erre a lény előre futott az erdőben, a remegő, apró termetű Eliot pedig utána rohant. Gyorsan kellett döntenem. Otthagytam Ashleyt, aki beleakadt egy bokorba, és egyenesen Eliot után rohantam. Hamar utolértem a vézna srácot, aki nagyon zihált. Viszont mielőtt odaértem volna hozzá, a wendigo kiugrott a sötétből és megharapta Eliotot. Olyan volt, mint egy dühös kutya, aki a játékát rázza össze-vissza. Az övemhez nyúltam és kivettem a ráerősített tartóból a pisztolyt, amiben izzó töltények voltak. Célba vettem a wendigot és lőni készültem, amikor. Amikor... Egy nagyon furcsa érzés fogott el. Néztem ahogy Eliot az életéért küzd. És én nem tettem semmit. Csak néztem, ahogy a wendigo véres cafatokat tép le belőle, de nem tettem semmit. Csak álltam ott és néztem. Aztán meghallottam Ashley gyorsan közeledő csizmájának kattogását. Kizökkenve a révületből, rálőttem a wendigora. Az felüvöltött, és a tüzes golyó miatt haldokolni kezdett. Mire
Ashley megérkezett, már meghalt. Azt hittem minden rendben van. De ahogy Eliotra néztem, elkaptam a pillantását. Olyan furcsa volt. Olyan ijedten nézett rám, mintha magam is wendigo volnék. Észrevettem, hogy Ashleynek is feltűnt, ezért inkább odébb mentem, hogy becsomagoljam a wendigo testét a szállításhoz. Visszacipeltem a kocsikhoz. Ashley bevitte Eliotot a kórházba, szóval rám maradt a test elszállítása. Nem messze van egy tűzrakó hely, ott terveztük elégetni, de a sebesült közbejött. Miután elégettem, visszaültem a kocsimba és indulni akartam, de végül maradtam egy kicsit. Ahogy ott ültem egyedül a sötétben, gondolkodni kezdtem azon ami történt. De min is gondolkodhattam volna? Itt nem volt mit taglalni. Cserbenhagytam az egyik társamat. És a legrosszabb, hogy nem tudtam miért. Csak néztem a vért és ahogy a wendigo tépte Eliotot. Szörnyen éreztem magam. És ott, azon a ponton, a sötétség úgy döntött, ad valamit amin kimutathatom a bűntudatomat. Csak ültem néma csöndben, amikor 2 test csapódott a motorháztetőnek, majd hallottam, hogy karmok sértik fel és a 2 test elrohant. Fogtam a fegyveremet és kiszálltam. A motorháztetőn vért találtam. Sokat. Valami megsérült. Követtem a nyomokat és egy ösvényre érve nem várt dolgot láttam. Egy pokolkutya és egy helldog harcolt egymással. Igen, ez így furán hangozhat, de nem összekeverendők. A pokolkutyáknak csak "pokoli" alakjuk van, a helldog képes átlagos kutyák alakját felvenni, így sokkal alattomosabbak. A helldog egy fát védelmezett, nem értettem miért. Jobban végignéztem rajtuk, a pokolkutya szinte teljesen sértetlen volt, a rajta lévő vér nem az övé volt, de nem is a helldog vére. Úgy döntöttem kiderítem mi folyik itt. Meglőttem a pokolkutya és a helldog lábát, azok pedig összeestek. Közelebb mentem a fához és a sötétség felfedte egy újabb "ajándékát". Nem hittem el amit látok. Ez volt az első alkalom, hogy creepypastával találkozok. A fa tövében ott ült Lost Silver. A nyaka két oldalon vérzett, kutyaharapásokból. Gondolom a pokolkutya volt. A helldogokra jellemző, hogy másik emberfeletti lény szolgálatába állnak. Így már érthető mi történt. Leguggoltam Silver mellé és megnéztem a sebeit. Valahogy nem féltem tőle. Mondjuk mit tehetett volna? Lost Silvernek kb könyöktől és térdtől le vannak szakadva a végtagjai. Viszont kissé nyomasztó volt, hogy néma csöndben követett a tekintetével. Láttam, hogy azt nézi, meg akarom e ölni. Végül a szemébe néztem, egy pár másodpercig tartottam vele a szemkontaktust, majd felálltam és elindultam visszafelé. Éreztem a hátamon a tekintetét. Nagyon nyomasztó érzés volt. Majd teljes megdöbbenésemre, halk, erőtlen hangon megszólalt.
- Várj. Ha itt hagynál minket így, akkor inkább ölj meg most. Jobb, mintha a többi démoni állat fal fel.- jött a hangja a sötétből. Megálltam és gondolkodtam. Mit tegyek? Miattam, a védelmezője most mozgásképtelen. Aztán eszembe jutott egy ötlet. Egy ötlet, amit valószínűleg életem végéi bánni fogok. Előhoztam két ketrecet a kocsimból. A puttonyrésze elég nagy volt, hogy szállításra használjam. Előszedtem 2 altatólövedékes töltényt és elaltattam vele a két kutyát. Beraktam őket egy-egy ketrecbe, majd vissza a kocsiba. Aztán jött a kínosabb része. Odamentem Silverhez, a vállamra kaptam és beültettem az anyósülésre. Bekötöttem a biztonsági övét. Majd beültem én is és elhajtottam. Hova? Haza. Hát persze. Ne lépj kapcsolatba a lényekkel. Ch. Ugyan. Csak hazahoztam őket. A két kutyát levittem a kamrába, adtam rájuk szájkosarat és elláttam a sebeiket. Aztán visszamentem Silverhez. Akit addig hol hagytam? A kanapén. Hát persze. Láttam, hogy nézelődik, de amint hallotta a lépteimet, rögtön megint rám tapasztotta a tekintetét. Leültem vele szembe egy fotelbe és néma csöndben várakoztam. Nagyjából 10 percet ülhettünk így, ebben a kínos csöndben, mikor megkordult a gyomra. Bizonytalanul hallgattam egy kicsit, majd megkérdeztem.
- Nem vagy éhes?
Erre láttam, hogy gyanakvóan végigmért.
-De - suttogta. Vagyis annak hallottam.
-Ömm, mit kérsz? Van itt egy kis pizza. - néztem be hűtőbe, mintha csak egy haveromat kérdezném.
-Jó lesz - válaszolta, halkan mint az előbb. Amíg a pizzát melegítettem, odavittem az asztalhoz őt. Letettem elé egy tányéron három pizzaszeletet és vártam. Silver unott képet vágott és rám nézett. Elsőre nem értettem. Aztán leesett, hogy nincs karja. Fogtam egy szeletet és odatartottam neki, hogy tudjon enni. Miután befejezte, adtam neki egy kis üdítőt majd. Majd nem tudtam tovább elviselni a rothadó hús szagát a konyhámban, ezért levettem róla a pulcsiját és a sapkáját, beraktam a zuhany alá és ráengedtem vagy 3 doboz tusfürdőt. Miután kiszedtem, elláttam a sebeit és leraktam a kanapéra. Adtam neki egy párnát és egy pokrócot, majd jó éjszakát kívántam neki. Ő nem válaszolt, csak ült és meredt maga elé. Szerintem sokkos állapotban volt. A szobámba érve, magamra zártam az ajtót, egy kést és egy pisztolyt tettem a párnám alá és aludni próbáltam. De nem ment. Ezért hát leírtam neked inkább ezt a sok hülyeséget amit csináltam.
Itt tartok most. Fogalmam sincs, mit fogok mondani a többieknek. Csak hazudjak a szemükbe? De mit tehetnék? Így gondolkodtam akkor. De aztán a dolgok jobbra fordultak, mint azt vártam volna.
